Mindenkinek van emléke egy olyan tanárról, aki valamilyen módon hatással volt rá: lehet, hogy inspirált, lehet, hogy megnevettetett, vagy épp ő volt az, aki először elhitte rólunk, hogy többre vagyunk képesek. De vajon mitől válik valaki igazán jó tanárrá? Milyen tulajdonságok jellemzik az ideális pedagógust?

1. Empatikus és türelmes

Az ideális tanár tudja, hogy minden diák más – különböző háttérrel, képességekkel, érdeklődéssel és tempóval érkeznek az iskolába. Az empátia segít abban, hogy megértse a tanulók helyzetét, a türelem pedig abban, hogy végigkísérje őket az útjukon – hibákkal, újrapróbálkozással és sikerekkel együtt.

2. Lelkes és inspiráló

Egy tanár, aki szenvedéllyel beszél a tantárgyáról, szinte automatikusan felkelti a diákok érdeklődését. Az inspiráló tanár nemcsak tanít, hanem motivál is – akár közvetlenül a szavaival, akár a saját példájával.

3. Felkészült és alkalmazkodó

A jó tanár nemcsak a tananyagot ismeri, hanem képes azt különféle módokon átadni. Tud alkalmazkodni az adott osztályhoz, a technikai lehetőségekhez, sőt még a napi hangulathoz is. Képes improvizálni, ha kell, és mindig nyitott az új módszerekre.

4. Igazságos és következetes

A diákok érzékenyek az igazságtalanságra. Egy jó tanár következetes szabályokat állít fel, és ugyanazokat az elvárásokat támasztja mindenkivel szemben – így biztosítva a biztonságos, kiszámítható és támogató légkört.

5. Kommunikatív és elérhető

Az ideális tanár nemcsak az órán van jelen. Meghallgatja a tanulókat, ha kérdésük vagy problémájuk van, és partnerként kezeli őket. Emellett hatékonyan kommunikál a szülőkkel és a kollégákkal is, hiszen az oktatás csapatmunka.

Az én Erzsike nénim

Az én történetem valójában egészen kisiskolás koromig nyúlik vissza. Első osztályos voltam, amikor megismertem Erzsike nénit – a tanító nénit, aki örökre nyomot hagyott bennem. Már akkor tudtam olvasni, amikor iskolába kerültem, és ő nem nézett rám furcsán emiatt. Nem kellett visszafognom magam, nem kellett unatkoznom az órákon. Ő pontosan tudta – több mint húsz… akarom mondani, inkább harminc évvel ezelőtt – hogyan lehet ezt jól kezelni. Külön feladatokat adott, foglalkozott velem, támogatott, bátorított. És közben soha nem éreztette velem, hogy „más” vagyok – csak azt, hogy számítok.

Akkoriban nem volt még internet, sem okostelefonok. A délutánjainkat kint töltöttük az udvaron, az utcán, a játszótéren. És ha épp nem fogócskáztunk, akkor… tanítósdit játszottunk. És ki volt mindig a tanító? Hát én. 

Persze, mondhatnám, hogy csak úgy alakult, de az igazság az, hogy mindig engem választottak a tanító szerepére. Viszont be kell valljam, titkon én magam is nagyon akartam. Tetszett, hogy mindenki rám figyel. Hogy amikor beszélek, csend lesz. Hogy a „diákjaim” – akik egy órával korábban még kavicsot dobáltak – most kérdeznek, válaszolnak, nevetnek, figyelnek. És valahogy én is mindent megtettem, hogy ez így is maradjon. Ösztönből magyaráztam, kérdeztem, dicsértem – anélkül, hogy tudtam volna, mit csinálok. Csak éreztem.

A többiek pedig azt mondták:
„Mindig te legyél a tanító, ha ilyet játszunk. Az olyan izgalmas!” Egyikőjük a betelt füzeteit is rendre nekem adta, hogy gyakorolhassam rajtuk a hibajavítást. :)

És ezek a szavak, emlékek… valahogy belém költöztek. Mint egy kis mag, ami akkor még láthatatlanul megbújt bennem, de tudta, hogy egyszer majd kicsírázik. Akkor még nem fogtam fel, de ott, azon a poros járdán, gyerekzsivajtól hangos délutánokon valami elkezdődött. Az én utam. Ami azóta is tart.

Ma már én vagyok valakinek az „Erzsike nénije”. Tanítok, és még mindig imádom minden percét. Azt szoktam viccesen mondani, hogy annyira szeretek tanítani, hogy még fizetnék is érte, hogy csinálhassam. Azt hiszem, ezt valaki komolyan is vette, hiszen a fizetések alapján majdnem ott is tartunk… De tudod mit? Minden reggel, amikor belépek a tanterembe, minden gyerek, minden kíváncsi tekintet, minden apró siker emlékeztet arra, hogy igen, ez az én helyem.

+1: Soha nem hagyja abba a tanulást

Az igazán jó tanárok tudják, hogy mindig van hova fejlődni. Akár szakmailag, akár emberileg, ők is folyamatosan tanulnak – a diákjaiktól, a kollégáiktól, vagy éppen a világból, ami folyamatosan változik körülöttünk.

Összegzésképpen: Az ideális tanár talán nem is egy konkrét személy, hanem egyfajta hozzáállás. Egy tanár, aki törődik, aki figyel, aki fejlődik – és aki hisz a tanítványaiban. Nekem volt ilyen tanítóm. Most igyekszem én lenni az másoknak.