„Tanulni mindenki tud, nem?”
Ez az a mondat, amit sokszor hallottam már – szülőktől, kollégáktól, sőt, néha még saját magamtól is. Aztán jött egy tanítványom, nevezzük Ádámnak, aki kiválóan érvelt, okosan gondolkodott, de egy dolgozatnál rendre befuccsolt. Nem értettem. Ő sem. Aztán kiderült: nem az anyaggal volt baja. Hanem azzal, hogyan álljon neki.

És itt jött a felismerés:
Tanulni is tanulni kell.
És igen – a tanulást is tanítani kell.

Amit gyakran kihagyunk – a hogyan

Tanárként sokszor abba az illúzióba ringatjuk magunkat, hogy ha jól elmagyarázzuk az anyagot, akkor már csak „meg kell tanulni”. De mit jelent ez a gyereknek? Hogy olvassa el háromszor? Hogy kiemeli sárgával? Vagy hogy bemagolja?

A legtöbb gyerek nem lusta.
Nem felelőtlen.
Egyszerűen nincs eszköztára hozzá, hogyan tanuljon.

Mi pedagógusok tudjuk, hogy nem csak tantárgyakat tanítunk – gondolkodást, problémamegoldást, és igen, tanulási stratégiát is.

Tanulni tanulni – igen, ezt is lehet!

A tanulás nem egyféle – és pont ez a szép benne!
Vannak, akik akkor emlékeznek jól valamire, ha vizuálisan látják: rajzolnak, színeket használnak, diagramokat készítenek. Mások kérdéseket gyártanak a tananyaghoz, és így próbálják megérteni, mi miért van. Megint mások hangosan tanulnak – mondják, felmondják, mintha éppen egy rádióműsorban lennének. Ez mind-mind tanulás – csak másképp.

És akkor ott van az egyik kedvenc módszerem, amit mi csak úgy hívunk: gyors visszakeresés.
A gyakorlat a következőképpen néz ki:

1. A diákok először „klasszikusan” tanulnak – elolvassák a tananyagot, jegyzetelnek, megbeszélik.

2. Ezután jön egy 5 perces mini kihívás: kérdéseket kapnak a tananyagból, de nem nézhetnek bele a jegyzetükbe – csak a fejükből dolgozhatnak.

3. Majd újra megkapják ugyanazokat a kérdéseket, immár a jegyzetek segítségével.

4. Ezután közösen megnézzük, hol voltak a hiányosságok – és mit tudtak már akkor is, amikor csak a memóriájukra támaszkodtak.

A hatása meglepő volt: a diákok rájöttek, hogy többre emlékeznek, mint hitték, és azt is látták, hogy mit nem sikerült még elraktározni. Ez segített nekik abban, hogy tudatosabban tanuljanak – célzottan ott gyakoroljanak, ahol tényleg szükség van rá.

És tudod, mi volt a legszebb benne?

Az, amikor az a csendes kisfiú, aki eddig mindig lemaradt a csoportmunkákban, hirtelen szinte hibátlanul válaszolt az első körben – és elmosolyodott.
Mert elkezdett hinni magában.
Mert tudta: ezt ő csinálta. Egyedül.

A tanulási önbizalom ereje

Sok tanuló nem azért nem tanul, mert nem akar. Hanem mert nem tudja, hogyan kezdjen neki.
Ha mindig kudarcélmény éri, miért próbálkozna újra?

De ha megtanítjuk neki, hogy lehet jól tanulni – az ő saját stílusában, a saját tempójában –, akkor visszakapja a kontrollt.
És azzal együtt jön az érdeklődés, a motiváció, a siker.

A tanulás tanítása valójában az önállóság tanítása is.

Egy gondolat a végére

Mi, pedagógusok, nap mint nap csodát tudunk tenni:
nem csak tudást adunk át, hanem eszközöket, hitet és módszert is.
A tanulás tanítása talán nem szerepel a tanmenetben – de ott van minden pillantásban, minden kérdésben, minden „nem baj, próbáld meg újra”-ban.

És hogy mit tanítunk meg először a gyerekeknek a tanulásról?
Én azt mondom:

Hogy nem baj, ha elsőre nem megy.
Csak legyen egy terved, és menj végig rajta.
A tanulást is tanuljuk. Együtt.

💬 És most te jössz:

Te milyen tanulási módszereket tanítasz a diákjaidnak?
Oszd meg kommentben, vagy küldd el nekem – inspiráljuk egymást, tanuljunk együtt tanítani!

Továbbképzés: ülünk, jegyzetelünk és semmi sem változik

Megint egy tanfolyam, ahol elmondják, hogy már nem állunk a tábla előtt. Aha. Mondja ezt valaki, aki sosem próbált elsősöknek olvasást tanítani kedd reggel nyolckor.

A napokban továbbképzésen voltam. Megtanultuk, hogy a 21. században a gyerekek már másként tanulnak. Ezt úgy prezentálták, mintha valami tudományos áttörésről lenne szó. Legközelebb talán azt is megtudjuk, hogy az eső fentről lefelé esik.

Szerintem minden tanító nevében mondhatom: tanulni szeretünk. De nem időt pazarolni. A kötelező továbbképzések többsége viszont sajnos nem arról szól, hogy építően fejlessze a pedagógusokat – sokkal inkább arról, hogy egy-egy intézmény kipipálja a következő akkreditált kurzust, és mindenki boldogan térjen vissza a jól megszokott rutinjához. Vagy legalább visszatérjen.

Sokan érezzük, hogy ezek a továbbképzések gyakran ugyanazokat a gondolatokat ismétlik új  PowerPoint-sablonban, csomagolópapírokkal kiegészítve a csoportmunkához - amit már a főiskolán, egyetemen alapképzésben elsajátítottunk. Úgy tálalva, hogy feltaláltak valami hiperszuper modern dolgot.

Már a harmadik előadótól hallom továbbképzésen, hogy vége van az „állok a tábla előtt és magyarázok” tanítói korszaknak. Micsoda? Nem mondjátok komolyan… Látott ez már minket tanítani, alsó tagozaton?
Egyszerűen nem tudom eldönteni, hogy ez egy bátor újító javaslat, vagy csak valaki, aki életében nem látott negyedikeseket hétfő reggel. 

És akkor jött a következő továbbképzés. Három órát töltöttünk el játékok tanulásával. Ó, Istenem... eddig még sosem játszottam tanórán, de tényleg! Alsó tagozaton! Mi jut eszükbe?

Holott talán nincs kreatívabb ember, mint egy alsós tanító. Számtalan saját játékot találunk ki, mert tudjuk: a kicsiket foglalkoztatni kell, úgy tanulni meg valamit, hogy élvezzék a folyamatot. A tanítási óra egy élmény legyen. Mert hát ők nem ülnek meg a padban csendben, áhítattal figyelve a mindenható tanítót, vagy unottan, beletörődve a sorsukba - mint mi pedagógusok az előadóinkat.

Ha nem játszva tanulnánk, én magam tanítóként is halálra unnám magam. Szoktam is mondani, hogy azért kapom a fizetésem, mert játszom egész nap. :)

És a legjobb rész? Kapaszkodj meg! Az előadó a végén tőlünk is kért játékokat, hogy tanítsuk meg neki a kedvenc játékainkat. Mondanom sem kell, többet nem is ismert közülük. 
Gondolom, jó lesz majd a következő helyen tartandó továbbképzésére.
Végül is: mi képeztük a továbbképzőt.

Pedig a tanítók tényleg tanulnának.
Olyasvalakitől, aki megjárta az első pad és a tanári asztal közötti frontot.

De nem olyantól, aki úgy adja elő, hogy „a differenciálás és a személyre szabott oktatás milyen fontos”, mintha feltalálta volna a spanyolviaszt. Ezzel szemben mi már évek óta belső differenciálással foglalkozunk a tanulóinkkal, attól kezdve, hogy elkezdődik a betűtanulás, olvasás az 1. osztályban. Hiszen vannak, akik úgy jönnek, hogy már tudnak olvasni, néhányan részleges betűismerettel érkeznek és persze ott vannak az igazi elsősök, akik majd tölünk akarnak megtanulni mindent. S persze vannak olyanok is, akik kisebb-nagyobb akadályokba ütköznek az olvasás-írás-számolás alapjainak esajátítása során. Őket sem hagyhatjuk magukra. Náluk mindig a személyre szabott megoldás, néha többszöri nekifutás, próbálkozás - én esetemben saját munkafüzet megírása vezetett célba. De sikerült. 

Vagy ott van a mesterséges intelligencia. Na, erről biztos tanulunk, ugye?
Hát… nem. Legalábbis nem úgy, ahogy kéne. 
Sokan még mindig úgy néznek rá, mint valami sci-fi robotra, ami majd elveszi a munkánkat. Pedig az AI már most is hatalmas segítség lehetne a tanítók mindennapjaiban – ha tudnánk, hogyan használjuk.

Én magam mióta részt vettem egy mesterkurzuson - Mesterséges intelligencia az üzleti életben - azóta  folyamatosan használom. Segít szövegalkotásban, ötletelésben, játékosításban, differenciálásban – mert egy digitális társ, aki nem fárad el és nem morog vissza, néha jobb, mint egy másfél oldalas módszertani ajánlás.

Éppen ezért született meg bennem egy gondolat:
Mi lenne, ha valódi gyakorló tanítók tartanának továbbképzéseket tanítóknak?
Nem elmélet, nem „szakmai áttekintés”, hanem konkrét, azonnal használható gyakorlati tudás. Online, elérhetően, barátságosan – azoknak is, akik most indultak el, és azoknak is, akik már húsz éve tanítanak, de újítani szeretnének, nem újra padba ülni.

💡 Tanítók a tanítókért – ez nemcsak szlogen lehet, hanem egy szemlélet. Mert ki tudhatná jobban, mit jelent tanítani, mint az, aki maga is ott van minden nap az osztályteremben?

A tanulás érték. És a tanárok megérdemlik, hogy értékes tudást kapjanak cserébe az idejükért. Mert a „folyamatos megújulás” nem azt jelenti, hogy újabb tanúsítványokat gyűjtünk egy fiókba – hanem hogy közben jobban, magabiztosabban, boldogabban tanítunk.