Továbbképzés: ülünk, jegyzetelünk és semmi sem változik
Megint egy tanfolyam, ahol elmondják, hogy már nem állunk a tábla előtt. Aha. Mondja ezt valaki, aki sosem próbált elsősöknek olvasást tanítani kedd reggel nyolckor.
A napokban továbbképzésen voltam. Megtanultuk, hogy a 21. században a gyerekek már másként tanulnak. Ezt úgy prezentálták, mintha valami tudományos áttörésről lenne szó. Legközelebb talán azt is megtudjuk, hogy az eső fentről lefelé esik.
Szerintem minden tanító nevében mondhatom: tanulni szeretünk. De nem időt pazarolni. A kötelező továbbképzések többsége viszont sajnos nem arról szól, hogy építően fejlessze a pedagógusokat – sokkal inkább arról, hogy egy-egy intézmény kipipálja a következő akkreditált kurzust, és mindenki boldogan térjen vissza a jól megszokott rutinjához. Vagy legalább visszatérjen.
Sokan érezzük, hogy ezek a továbbképzések gyakran ugyanazokat a gondolatokat ismétlik új PowerPoint-sablonban, csomagolópapírokkal kiegészítve a csoportmunkához - amit már a főiskolán, egyetemen alapképzésben elsajátítottunk. Úgy tálalva, hogy feltaláltak valami hiperszuper modern dolgot.
Már a harmadik előadótól hallom továbbképzésen, hogy vége van az „állok a tábla előtt és magyarázok” tanítói korszaknak. Micsoda? Nem mondjátok komolyan… Látott ez már minket tanítani, alsó tagozaton?
Egyszerűen nem tudom eldönteni, hogy ez egy bátor újító javaslat, vagy csak valaki, aki életében nem látott negyedikeseket hétfő reggel.
És akkor jött a következő továbbképzés. Három órát töltöttünk el játékok tanulásával. Ó, Istenem... eddig még sosem játszottam tanórán, de tényleg! Alsó tagozaton! Mi jut eszükbe?
Holott talán nincs kreatívabb ember, mint egy alsós tanító. Számtalan saját játékot találunk ki, mert tudjuk: a kicsiket foglalkoztatni kell, úgy tanulni meg valamit, hogy élvezzék a folyamatot. A tanítási óra egy élmény legyen. Mert hát ők nem ülnek meg a padban csendben, áhítattal figyelve a mindenható tanítót, vagy unottan, beletörődve a sorsukba - mint mi pedagógusok az előadóinkat.
Ha nem játszva tanulnánk, én magam tanítóként is halálra unnám magam. Szoktam is mondani, hogy azért kapom a fizetésem, mert játszom egész nap. :)
És a legjobb rész? Kapaszkodj meg! Az előadó a végén tőlünk is kért játékokat, hogy tanítsuk meg neki a kedvenc játékainkat. Mondanom sem kell, többet nem is ismert közülük.
Gondolom, jó lesz majd a következő helyen tartandó továbbképzésére.
Végül is: mi képeztük a továbbképzőt.
Pedig a tanítók tényleg tanulnának.
Olyasvalakitől, aki megjárta az első pad és a tanári asztal közötti frontot.
De nem olyantól, aki úgy adja elő, hogy „a differenciálás és a személyre szabott oktatás milyen fontos”, mintha feltalálta volna a spanyolviaszt. Ezzel szemben mi már évek óta belső differenciálással foglalkozunk a tanulóinkkal, attól kezdve, hogy elkezdődik a betűtanulás, olvasás az 1. osztályban. Hiszen vannak, akik úgy jönnek, hogy már tudnak olvasni, néhányan részleges betűismerettel érkeznek és persze ott vannak az igazi elsősök, akik majd tölünk akarnak megtanulni mindent. S persze vannak olyanok is, akik kisebb-nagyobb akadályokba ütköznek az olvasás-írás-számolás alapjainak esajátítása során. Őket sem hagyhatjuk magukra. Náluk mindig a személyre szabott megoldás, néha többszöri nekifutás, próbálkozás - én esetemben saját munkafüzet megírása vezetett célba. De sikerült.
Vagy ott van a mesterséges intelligencia. Na, erről biztos tanulunk, ugye?
Hát… nem. Legalábbis nem úgy, ahogy kéne.
Sokan még mindig úgy néznek rá, mint valami sci-fi robotra, ami majd elveszi a munkánkat. Pedig az AI már most is hatalmas segítség lehetne a tanítók mindennapjaiban – ha tudnánk, hogyan használjuk.
Én magam mióta részt vettem egy mesterkurzuson - Mesterséges intelligencia az üzleti életben - azóta folyamatosan használom. Segít szövegalkotásban, ötletelésben, játékosításban, differenciálásban – mert egy digitális társ, aki nem fárad el és nem morog vissza, néha jobb, mint egy másfél oldalas módszertani ajánlás.
Éppen ezért született meg bennem egy gondolat:
Mi lenne, ha valódi gyakorló tanítók tartanának továbbképzéseket tanítóknak?
Nem elmélet, nem „szakmai áttekintés”, hanem konkrét, azonnal használható gyakorlati tudás. Online, elérhetően, barátságosan – azoknak is, akik most indultak el, és azoknak is, akik már húsz éve tanítanak, de újítani szeretnének, nem újra padba ülni.
💡 Tanítók a tanítókért – ez nemcsak szlogen lehet, hanem egy szemlélet. Mert ki tudhatná jobban, mit jelent tanítani, mint az, aki maga is ott van minden nap az osztályteremben?
A tanulás érték. És a tanárok megérdemlik, hogy értékes tudást kapjanak cserébe az idejükért. Mert a „folyamatos megújulás” nem azt jelenti, hogy újabb tanúsítványokat gyűjtünk egy fiókba – hanem hogy közben jobban, magabiztosabban, boldogabban tanítunk.
